Ingyenes horgászengedélyt kapnak a Tisza-tó jobb partján lévő települések tanulói

A cél az, hogy a káros szenvedélyekkel eltöltött idejüket inkább hasznosan töltsék a fiatalok.

IMG_0797

A kezdeményezés óriási, hiszen ilyen még nem történt a Magyar Sporthorgászat történelmében. A Tisza-tó környékén sajnos jelentős mértékű már a gyerekek körében is a káros szenvedélyek terjedése. Ennek a folyamatnak a megállítása, valamit alternatív időtöltési lehetőség biztosítása érdekében fogtak össze a Tisza-tó környékén működő civil szervezetek, vállalkozások és állami intézmények.

Bízva abban, hogy a kulturált szórakozási lehetőségekkel is tehetünk ezen folyamatok ellen, szoros összefogás alakult ki a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége(FŐHESZ) és annak tagszervezete, a Sellő Horgászegyesület, a Sporthorgász Kft – Tisza-tó halászati hasznosítója, a valamint az Élményfalu, a Tisza –tó Kalandközpontja között.
Ezen együttműködés keretében a Tisza-tó jobb partján található települések:
– Kisköre
– Tiszanána
– Sarud
– Újlőrincfalva
– Poroszló
– valamint Besenyőtelek
közel 1,200 tanulója számára adunk át ezen a rendezvényen ingyenes horgász- és területi engedélyek kiváltására jogosító utalványokat, illetve ingyenesen kölcsönözhető alap horgászfelszerelést az oktatási intézmények számára. Az ajándékot a rendezvényen az iskolák vezetői és diákjai veszik át.
IMG_0824

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s